top of page

Dr. Kocsis Attila Márkó

Jogi diplomámat 2008. évben szereztem meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán cum laude minősítéssel. Ezt követően a Deák Ferenc Továbbképző Intézetben gazdasági büntetőjogi szakjogászként végeztem.

 

Az egyetemi éveim alatt gyakorlataimat a Fővárosi Törvényszéken, majd a Fővárosi Főügyészségen töltöttem, így ezen két intézmény szervezeti felépítését, működését is volt szerencsém megismerni.

 

2008 - 2012 év között ügyvédjelöltként egy belvárosi ügyvédi irodában dolgoztam, ahol a szakma alapjait elsajátítottam. 

 

2012. évben megalapítottam saját ügyvédi irodámat. Elsősorban büntetőeljárásokban látok el védelmet, illetve jogi képviseletet. Napjainkig éves szinten több száz ügyben látom el a jogi védelmet, különböző esetekben. Ezen szakmai tapasztalataimat felhasználva vezetem saját irodámat. 

2014 nyarán megnősültem,  három gyermek édesapja vagyok.

 

Irodámban bármely bűncselekmény esetében felkereshet bizalommal tanácsadás érdekében. Fő szakterületem a gazdasági bűncselekmények, egyéb vagyon elleni bűncselekmények, kábítószerrel visszaélés. Polgári jogi megbízásokat is vállalok a felsorolt témakörökben. Jelenlegi irodámban több kollégámmal praktizálunk, így lényegében minden jogi szakterület képviselete biztosított leendő és meglévő ügyfeleim részére. 

 

Irodánkban angol és német nyelven is állunk megbízóink rendelkezésére. Exkluzív környezetben, magas szaktudással várjuk régi és leendő ügyfeleinket.

Dr. Kocsis Attila Márkó

Dr. Kocsis Attila Márkó

Ügyvéd, büntetőjogi szakjogász

 

+36 (70) 339 8208

Dr. Kocsis Attila Márkó

Teljeskörű ügyvédi titoktartás

Bizalom és ügyfélközpontúság

Jogi védelem

Kiemelt szakterületeim

Dr. Kocsis Attila Márkó

Bűncselekmény

Bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a büntető törvénykönyv a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. Napjainkban a bűncselekmények Magyarországon -súlyukat tekintve- lehetnek bűntettek és vétségek. A bűncselekményt lehet szándékosan, illetve gondatlanságból elkövetni, büntetésének mértéke pedig ehhez mérten alakul. 

Dr. Kocsis Attila Márkó

Vagyon elleni

bűncselekmények

A vagyon elleni bűncselekmények a legrégebbi és legrégebben szankcionált bűncselekmények. Általánosan elmondható róluk, hogy az összbűnözésen belül a legnagyobb arányt ezek képviselik. Jogi tárgyuk általában a vagyoni jogosultságok közül kerül ki (tulajdonjog, kötelmi jogosultságból származó jogviszony, szerzői jog stb.). Kétféleképpen lehet őket csoportosítani: erőszakos vagy nem erőszakos vagyon elleni bűncselekmények. 

Dr. Kocsis Attila Márkó

Kábítószerrel való visszaélés

A kábítószerrel való visszaélés Magyarországon egy a közbiztonság elleni bűncselekmények csoportjába tartozó bűncselekmény. Két alakzata van, a bűntett s vétség. Elkövetési magatartás szerint a beszerző-előállító típusú tevékenységek, valamint a beszerző-előállító típusú tevékenységhez történő segítségnyújtás során valósul meg, továbbá a terjesztő-forgalmazó, és a terjesztő-forgalmazó típusú tevékenységhez történő segítségnyújtáss

A hét bármely napján hívjon, vagy írjon bizalommal

Munkatársaim

Signature

Dr. Takács Gergely Tihamér

Ügyvéd

Signature

Dr. Kurucz Alexandra

Ügyvédjelölt

Signature

EULP

Partners

bottom of page